Blogolj!
Az Angela Merkelt váltó pártelnök egyelőre ugyanazt a kettős beszédet alkalmazza a Fidesszel szemben, mint elődje és az Európai Néppárt csúcsjelötje, Weber. Azaz, nem akarják kizárni a Fideszt, de a liberális média számára fontos ostobaságokat ők is vádként szórják Orbán a és a magyar kormánypárt fejére. Azt ugyanis pontosan érzik, hogy a Fidesz kizárásával nem a Fidesz gyengülne, hanem a Néppárt. Nem is kicsit. Ugyanakkor a liberális médiavilággal sem mernek szembeszállni, ezért folytatják Magyarországgal kapcsolatban a hazudozást.
Otto von Bismarck
2018.10.09.
Nem tervez lemondást a bajorországi tartományi törvényhozási választás után Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU elnöke. A politikus egy interjúban jelezte, hogy mindkét tisztségét meg kívánja tartani az október 14-i választás után.
A német kancellát azt állítja, hogy ő helyesnek tartja, ahogy Orbán Viktor védi a schengeni határt, és soha nem is szólalt fel a határvédelme ellen…
Egy mértékadó német üzleti napilap leszögezi: Angela Merkel már hasonlóan kemény irányvonalat képvisel a menekültpolitikában, mint Orbán. Sőt, mint kiderült, már a németek sem akarnak ragaszkodni a Magyarország által kezdettől elvetett kötelező betelepítési kvótákhoz.
Le kell zárni Németország határát a menedékkérők előtt, ha nem sikerül a menekültügyi reform - mondta Markus Söder bajor miniszterelnök egy német lapinterjúban.
Zárt táborokban helyezik el a migránsokat a menedékkérelem elbírálásáig. A migránsbűnözőket gyorsabban kiutasítják és hatékonyabban kitoloncolják. Évi limitet szabnak meg a befogadásra és a családegyesítésre is. Meg akarják akadályozni, hogy a migránsok útra keljenek Németország felé. Hol van ez már az ostoba, Merkel-féle Willkommenskulturtól?  
Mintha csak a Budapesti tüntikézőknek üzent volna keményen Németország! Merkel pártjának vezető politikusa, a német parlament elnöke leszögezte: Orbán nagyon nagy bizalmat kapott a magyar választóktól! Nem kioktatni, hanem meghallgatni kell azokat, akik másképp gondokodnak a menekültügyről – mondta többi között a Merkel jobbkezeként ismert politikus.
Otto von Bismarck
2017.12.21.
Hetek múlva kezdődnek csak el a nagykoalíciós egyeztetések. Merkel hiába sürgette a szociáldemokratákat, csak a jövő év elején kezdik meg a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket a CDU-CSU-val a Martin Schulz vezette párt. A bajor CSU a párt koalíciós tárgyalásokat előkészítő tanácskozására meghívta Orbán Viktor magyar és Sebastian Kurz osztrák kormányfőt!
Otto von Bismarck
2017.09.24.
Szövetségi parlamenti, azaz Bundestag választásokat tartottak ma Németországban. Kövesse élőben, a blogstar németországi tudósítójával a történteket!
Úgy tűnik, Merkel tart attól, hogy a hiába a nagy előny a közvéleménykutatások alapján, a menekültügy miatt jelentékeny mennyiségű szavazatot veszthet. Annál is inkább, mert hiába akarta, nem tudta a kampánytémák közül kiiktatni a kérdést.
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?