Autó hajtott a tömegbe egy német farsangi karneválon
Többen megsérültek, amikor egy autó a tömegbe hajtott egy német kisváros, Volkmarsen farsangi karneválján - írja a helyi sajtó. A városka utcáin az emberek épp egy bolt körül gyülekeztek, hogy megnézzék a felvonulást, amikor az autó közéjük hajtott.
Blogolj!
Otto von Bismarck
2018.05.16.
Döbbenetes visszaélésekre, hibákra derült fény Németországban. Ezerszámra vannak olyan, menekült státuszt élvező és a német adófizetők pénzén élő migránsok, akik egyáltalán nem lennének jogosultak a védelemre, például mert hazudoztak a személyazonosságukat illetően. Rendszeresen előfordul, hogy azok, akik háborús menekültnek mondják magukat, hazautazgatnak rokonlátogatóba vagy nyaralni. A menekültstátusz ellenőrzésére hivatott állami szerv pedig elképesztően rosszul végzi a munkáját és minden esetben a migránsok javára téved. Persze az is valós lehet, hogy a hivatalnokok a befogadást mindenáron erőltető politika- és médiaterror miatt nem mernek a migránsok érdekei ellen dönteni.
A menekültek Európába jutásának "legális formáit akarjuk, és nem azt, hogy az emberek az életüket kockáztassák és pénzüket maffiaszerű szerveződéseknek adják, amelyek fegyvereket vagy kábítószert is csempésznek, és veszélybe sodorják az embereket" - mondta a német kancellár.
Ma végre kitoloncoltak Németországból Tunéziába egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt, akinek ügyét a német alkotmánybíróság is tárgyalta.
Most már a német politikusok is háborognak és változást akarnak! Németországban is bebizonyosodott: a civilek és a maguknak jogvédőnek nevezők sokszor a jogállam és a német adófizetők ellen dolgoznak a migránsok érdekében.
Otto von Bismarck
2018.05.07.
Megosztja a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió szövetségét az Európai Bizottság azon javaslata, hogy kössék a jogállamiság elveinek érvényesüléséhez a tagországoknak megítélt összegek kifizetését az Európai Unió 2021-ben kezdődő, következő hétéves költségvetési ciklusában. Természetesen  jogállamiság akkor van egy országban, ha befogadják a migrásnokat. Szerintük.
Zárt táborokban helyezik el a migránsokat a menedékkérelem elbírálásáig. A migránsbűnözőket gyorsabban kiutasítják és hatékonyabban kitoloncolják. Évi limitet szabnak meg a befogadásra és a családegyesítésre is. Meg akarják akadályozni, hogy a migránsok útra keljenek Németország felé. Hol van ez már az ostoba, Merkel-féle Willkommenskulturtól?  
Ismét megpróbálják hazatoloncolni a német hatóságok az al-Kaida iszlamista terorrszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egyik állítólagos volt testőrét. A belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a közveszélyesként számon tartott elutasított tunéziai menedékkérő csaknem egy évtizede húzódó ügye az idén nyáron lezárulhat.
Otto von Bismarck
2018.04.30.
Nemhogy dolgozni nem akarnak, még németül megtanulni sem. Az a kevés sem, akik egyáltalán elkezdték a német nyelv- és integrációs tanfolyamot. A kudarc beismerése helyett a felelős német hivatal rögtön a mentségeket kereste a migránsok számára.
Otto von Bismarck
2018.04.30.
Minden kommentár nélkül teszem közzé a hírt. A véleményem a müncheni érsekről és a vatikáni celeb, Ferenc többi liberális talpnyalójáról ugyanis nagyon nem tűrne nyomdafestéket…
Három terrortámadást akadályoztak meg tavaly Németországban - mondta a legfőbb német rendőri szerv, a szövetségi bűnügyi hivatal, a BKA vezetője. Állítása szerint nincsenek no-go zónák az országban, de egyre nő a terrorcselekmények elkövetésére hajlandó személyek száma!

Ezeket a cikkeket olvastad már?