Blogolj!

A CDU új elnöke nem záratná ki a Fideszt!


Az Angela Merkelt váltó pártelnök egyelőre ugyanazt a kettős beszédet alkalmazza a Fidesszel szemben, mint elődje és az Európai Néppárt csúcsjelötje, Weber. Azaz, nem akarják kizárni a Fideszt, de a liberális média számára fontos ostobaságokat ők is vádként szórják Orbán a és a magyar kormánypárt fejére. Azt ugyanis pontosan érzik, hogy a Fidesz kizárásával nem a Fidesz gyengülne, hanem a Néppárt. Nem is kicsit. Ugyanakkor a liberális médiavilággal sem mernek szembeszállni, ezért folytatják Magyarországgal kapcsolatban a hazudozást.

Amíg a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, "akármilyen nehéz is"; a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne - hangsúlyozta egy pénteki lapinterjúban Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnöke.

A Politico brüsszeli híroldal interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta:

„az ügy nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára. Orbán Viktor politikájának vannak olyan elemei, amelyek rendkívüli módon összekötnek bennünket, például a szociális piacgazdaság, a gazdaságpolitika fogalma. Ugyanakkor vannak olyan álláspontjai a Fidesznek vagy Orbán Viktornak, például a jogállamiság és az akadémiai függetlenség terén, amelyek miatt az Európai Unió véleményem szerint helyesen indította el a megfelelő eljárásokat"

Kramp-Karrenbauer úgy vélekedett, hogy a magyar kormánypárt kizárásával megfosztanák magukat annak a lehetőségétől, hogy pártcsaládon belüli párbeszéd keretében vitatkozzanak az aggályos kérdésekről.

A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a "konstruktív európai erőknek" meg kell szerezniük a többséget, ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat.

Annegret Kramp-Karrenbauert tavaly decemberben választották pártelnökké, 18 év után váltotta Angela Merkel kancellárt az EPP legnagyobb tagpártjának számító CDU élén.

 

1
https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/68640/pics/lead_800x600.jpg
annegret kramp-karrenbauer,cdu,cdu pártelnök választás,németország,orbán viktor
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-02-08 18:59:29
Lehet, hogy a szédült Merkel helyett kapott egy normális elnököt a CDU ?!
Ha így van, akkor én a magam részéről szurkolok neki.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?