Blogolj!

Seehofer elkerülte, hogy Merkel férfitemetőjében végezze, de valószínűleg lemond

Otto von Bismarck

Horst Seehofer rövidesen lemond a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU elnöki tisztségéről – jelentette a Die Zeit című német hetilap a hírportálján. A hírek szerint azonban marad belügyminiszter Merkel kormányában. Maga az érintett egyelőre nem nyilatkozik, a média azonban már kész tényként közli a távozását, sőt már az utódját is biztosra mondják.

Horst Seehofer a környezetéből származó információk alapján pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését, miszerint befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartja a belügyminiszteri pozíciót a szövetségi kormányban.

Döntését nagyban befolyásolta Angela Merkel kancellár azon elhatározása, hogy pártja, a Kereszténydemokrata Unió CDU decemberi kongresszusán nem pályázza meg ismét az elnöki tisztséget, és legkésőbb a ciklus végén távozik a politikából.

Angela Merkel visszavonulásának bejelentése után Horst Seehofer felszabadult, és így már képes "elengedni" a pártelnökséget - fogalmazott egy bizalmasa, hozzátéve:

„Horst nagyon megkönnyebbült, mióta tudja, hogy nem Merkel férfitemetőjében végzi".

A testvérpárt vezetőjének lépése azt is megmutatta Horst Seehofernek, hogy a pártelnöki pozícióval együtt nem kell a kormányzati tisztséget is feladni, így míg Merkel a kormány élén áll, ő a Merkel-kormányban kíván maradni - ismertették a Die Zeit forrásai. Hozzátették: ezt az elképzelést olyan politikusok is támogatják a CSU-ban, akik hónapok óta sürgetik Horst Seehofer távozását a párt éléről.

A Die Zeit szerint ebben annak is szerepe van, hogy a CSU-ban azzal számolnak, hogy Angela Merkel kormánya legfeljebb jövő tavaszig marad hivatalban, és úgy vélik, erre a néhány hónapra már nem érdemes egy másik CSU-s politikust megtenni szövetségi belügyminiszternek.

A német tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU-ban kudarcként értékelt választási győzelem óta egyre többen bírálják Horst Seehofert. A nyomás tovább erősödött, miután Angela Merkel október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

Horst Seehofer a Die Zeit beszámolójára reagálva szóvivője útján tudatta, hogy nem változtatta meg tervét, továbbra is érvényes, hogy majd csak a bajor kormány november 12-i hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről, és még nem véglegesítette döntését.

A CSU következő elnöke vagy Markus Söder bajor miniszterelnök, vagy Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője lehet, a tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson döntenek majd. Söder jobb esélyekkel indul, mint Weber - írta a Die Zeit.

A Focus című hírmagazin a hírportálján arról írt, hogy Horst Seehofer esetleges visszalépése után Markus Söder veszi át a párt vezetését. A tartományi kormányfőt december elején, egy rendkívüli pártkongresszuson választhatják meg elnöknek. A párt szűkebb vezetése nagy egyetértésben hozta meg ezt a döntést, amelybe bevonták Manfred Webert is - írta a Focus.

https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/63639/pics/lead_800x600.jpg
cdu,csu,horst seehofer,markus söder,német választás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?