Blogolj!

Merkel és koalíciója készülhet az újabb bukásra….


Miután a vasárnapi bajorországi választásokon történelmi zuhanást szenvedtek el Merkel koalíciós partnerei, a következő, hesseni választáson már a kancellár pártjára is csúfos leszereplés vár. Náluk rosszabbul már csak a zuhanórepülésben lévő szociáldemokraták járhatnak, hiszen valószínűleg újabb tartományban szorulnak a Zöldek mögé. A migrációs politika miatt a nagykoalíció leghevesebb bírálójának számító AfD is diadalra készülhet, hiszen várhatóan a 10 százalékot is meghaladó eredménnyel kerülnek be a hesseni Landtagba.

A német Zöldek Bajorország után az október 28-i tartományi törvényhozási választásra készülő Hessenben is előreléptek és a második számú politikai erővé váltak egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

Német lapok beszámolóikban kiemelték: az új közvélemény-kutatási adatok alapján az is lehetséges, hogy a Zöldek adhatják a miniszterelnököt az ország nyugati részén fekvő jómódú tartományban.

A Landtag-választáson várhatóan ismét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyűjti össze a legtöbb szavazatot, a 2013 óta a Zöldekkel kormányzó párt 26 százalékon áll a ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű felmérése szerint, ez több mint 10 százalékpontos visszaesés az öt évvel ezelőtti választáson szerzett 38,3 százalékhoz képest.

A Zöldek 22 százalékkal állnak a második helyen, támogatottságukat csaknem megduplázták a 2013-as 11,1 százalékhoz képest.

A tartomány legnépszerűbb politikusa a Zöldek listavezetője, Tarek Al-Wazir gazdasági miniszter, megelőzve Volker Bouffier CDU-s kormányfőt.

Október 28-én a harmadik helyen a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) végezhet a szavazatok 20 százalékával, ugyancsak több mint 10 százalékponttal gyengülve a 2013-ban elért 30,7 százalékhoz képest.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) a negyedik helyen, 12 százalékos eredménnyel juthat be a wiesbadeni Landtagba. A CDU-tól jobbra álló párt 2013-ban még nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, a szavazatok 4,1 százalékát érte el.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egyaránt 8 százalékot érhet el, az öt évvel ezelőtti 5,2 százalék, illetve 5 százalék után.

A Zöldek, a főleg helyi ügyekről szóló kampányban, nem kötelezték el magukat egyik párt mellett sem, az AfD-t kivéve nyitottak valamennyi párt felé. A Politbarometer alapján az SPD-vel és az FDP-vel, vagy az SPD-vel és a Baloldallal is alakíthatnak olyan kormányt, amelyben legnagyobb erőként ők adják a miniszterelnököt.

A 16 német tartomány közül egyet vezet a Zöldekhez tartozó miniszterelnök, ez a Hessennel határos Baden-Württemberg, ahol a hagyományosan baloldali irányultságú, de egyre inkább a politikai spektrum közepe felé húzó ökopárt 2011 óta a CDU-val kormányoz. A Zöldek további nyolc tartományban is kormányon vannak, kisebbik koalíciós partnerként.

A párt az október 14-én tartott bajorországi Landtag-választáson is a második helyen végzett, a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötték össze, ami történelmi csúcs, és több mint a duplája a 2013-ban elért 8,6 százaléknak. Azonban várhatóan ellenzékben maradnak, mert a győztes Keresztényszociális Unió (CSU) a Szabad Választók (Freie Wähler) pártjával kezd koalíciós tárgyalást.

1
https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/62144/pics/lead_800x600.jpg
afd,angela merkel,bajor tartományi választás,cdu,die grüne - zöldek,közvéleménykutatás,migránsok,nagykoalíció,németország,spd,tartományi választás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-10-20 15:00:06
Nézzék ezt az "arcot", és gondolkodjanak el:
Ez a némber Európa vezető politikusa ?!
Végül is méltó párja ennek a rusnya Sz@rgentíninek, meg a naponta az "isiászával küzdő", holtrészegen tántorgó Junckernek, na meg az artikulálatlanul üvöltöző, léckerítést utánzó agyarakkal büszkélkedő "fogtündérnek" !!!!
Csodálatos felhozatal, egyik gügyébb, mint a másik.
Ez az Európai Unió krémje !!!! Szégyen, gyalázat !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?