Még mindig özönlenek Németországba a migránsok

Otto von Bismarck

A német hatóságok már annak is nagyon örülnek, ha idén 200 ezer alatt marad az ebben az évben érkezett, hivatalosan nyilvántartásba vett új menedékkérők száma. A 2015-ös közel milliós számhoz képest tényleg jó adat, viszont a német társdadalom már így is torkig van a menekültekkel. Jól jellemzi mindezt a nagykoalíció választási bukása, majd a koalíciós tárgyalások összeomlása. Mindkettőnek a migrációs válság volt az oka.

Az idén várhatóan 200 ezer alatt marad a Németországba érkező menedékkérők száma - mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

A Kereszténydemokrata Unió politikusa a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy november végéig csaknem 173 ezer menedékkérőt regisztráltak. Hozzátette: arra számít, hogy az év egészét tekintve 200 ezer alatt marad az érkezők száma.

Amennyiben a belügyminiszter várakozása beigazolódik, teljesül az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió közös célja, amelyben októberben, a menekültügy körül két évig folytatott viták lezárásaként állapodtak meg.

Angela Merkel totális vereséget szenvedett menekültügyben

A kancellár számára kozmetikázták ugyan a CSU-val kötött megállapodást, hogy az kommunikálható legyen a nyilvánosság felé, de az egyezség totálisan ellentmond Angela Merkel eddigi, korlátlan befogadást hirdető politikájának. * Csak a 200 ezres felső határ kőbe vésése maradt el, de gyakorlatilag kimondták, hogy ennél több menekültet Németország csak humanitárius krízishelyzetben fogadhat be.

A testvérpártok közös álláspontját rögzítő dokumentum szerint a pártszövetség azt akarja elérni, hogy

"a humanitárius okokból befogadott emberek (menekültek, menedékkérők, oltalmazottak és befogadottak, családegyesítéssel, áthelyezéssel és áttelepítéssel érkezők, leszámítva a hazajuttatottakat és az önként távozó menekülteket) száma ne haladja meg az évi 200 ezret".

A dokumentumban az is szerepel, hogy a menedékkérőket különleges intézményekben, úgynevezett döntési és hazajuttatási központokban kell elhelyezni. Ezekben a központokban kell bevárniuk, hogy a menekültügyi hatóság döntsön kérelmükről. Az elutasított menedékkérőket közvetlenül ezekből az intézményekből kell visszajuttatni hazájukba.

Thomas de Maiziere a Bild am Sonntagnak mindezzel kapcsolatban elmondta, hogy csak azokat a menedékkérőket szabad szétosztani az önkormányzatok között, akiknek kérelmét elfogadták, az elutasított kérelmezők hazajuttatásának gyorsítása érdekében pedig bővíteni kell az idegenrendészeti fogdák kapacitását, hogy el tudják helyezni az őrizetbe vett embereket. 

Németország 2017 - Deutschland nem lett Muttiland, avagy a migránsok bosszúja

Ez volt az az év, amikor a Németországba beözönlő muzulmán migránsok milliói gyakorlatilag megbuktatták imádott jótevőjüket, Angela Merkelt. A kancellár a választási szuperévben hiába győzött egy kivételével minden voksoláson - köztük a legfontosabbon a parlamenti választáson - helyzete olyannyira megrendült, hogy a legyőzött ellenfél könyöradománya sem biztos, hogy hatalomban tudja tartani.

A kormány az önkéntes távozást is ösztönzi, december elején indította új támogatási programját, amelynek révén egy háromtagú család akár 6000 eurót (1,87 millió forint) is kaphat, ha önként visszatér a hazájába. A miniszter elmondta, hogy a program sikeresen indult, már az első napokban mintegy 200 kérvényt nyújtottak be a támogatásra, főleg az Oroszországból, Irakból és Afganisztánból érkezett menedékkérők.

Hozzátette: Németország már 1979 óta támogatja az önként hazatérő menedékkérőket, és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködve világszerte a legnagyobb szabású önkéntes hazatérési programot működteti.

Németországba a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly 280 ezer menedékkérőt regisztráltak.

https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/46502/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?