Németország 2017 – Deutschland nem lett Muttiland, avagy a migránsok bosszúja

Otto von Bismarck

Ez volt az az év, amikor a Németországba beözönlő muzulmán migránsok milliói gyakorlatilag megbuktatták imádott jótevőjüket, Angela Merkelt. A kancellár a választási szuperévben hiába győzött egy kivételével minden voksoláson – köztük a legfontosabbon a parlamenti választáson – helyzete olyannyira megrendült, hogy a legyőzött ellenfél könyöradománya sem biztos, hogy hatalomban tudja tartani. Ma már egyáltalán nem valószínűtlen forgatókönyv, hogy Merkelt hamarosan a sajátjai teszik lapátra és pártja nélküle vág majd neki az előrehozott választásnak. Egy biztos, mind Merkel CDU-ja, mind az Orbánfóbiás Martin Schulz vezette SPD a migránsözön miatt vesztett több millió szavazót.

Merkel mélyrepülésével kezdődött és végződött az esztendő. Közben azonban, szeptember elején még úgy nézett ki, hogy az országot a választás után át kell nevezni: Deutschland helyett Muttiland  lesz Germániából. Aztán jött a választás és jött a kijózanító pofon. Merkel CDU/CSU-ja csak pürrhoszi győzelmet aratott – bár ez akkor még nem látszott.

2017 szeptember 24-én este még csak azon döbbentek le a parlamenti pártok és a média, hogy a magas részvételi arány ellenére, a minden eszközzel eltiporni, elhallgattatni akart AfD nem csak hogy bekerült a Bundestagba, de egyenesen a harmadik legnagyobb erő lett, közel 13 százalékos eredménnyel. Ráadásul a masszívan bevándorlásellenes – sokszor lenácizott - párt lőtávolába került az elképesztően nagyot bukó SPD. Az, amely az év elején még arra is esélyes volt, hogy legyőzze Merkelt és pártját. Szépen leküzdötték magukat, mondjuk meg is érdemelték.

Aztán később, november 20-án este robbant az újabb politikai atombomba: az FDP, a liberális párt fölállt a koalíciós tárgyalásokról és végleg kivonult. Merkel ezzel a padlóra került. Ekkor vált bizonyossá, hogy ez már nem az ő éve…

Igaz, 2017 már eleve rosszul indult a kancellár számára.

Hiába látta az egész világ, hogy az alkohol- és mentális problémákkal küzdő, ripacskodó, „nyolc faiskolát” végzett Martin Schulz abszolút alkalmatlan kancellárjelöltnek, ő maga, majd pártja is töretlenül emelkedtek. Akkor úgy tűnt, hogy Merkel nem tud megújulni, a friss erő, a „német Trump” elsöpri őt és pártját. Schulz és az SPD népszerűsége egyre nőtt, Merkelé és a CDU/CSU-é egyre csökkent. Végül a tavasz elején már olyan közvéleménykutatások is napvilágot láttak, amelyben már Schulz és az SPD vezetett.

A fordulópontot az első idei tartományi választás jelentette. Március végén, az országos felmérésekre rácáfolva a Saar-vidéken Merkel pártja tönkreverte a Schulz vezette SPD-t. Ettől kezdve se Schulz, se a pártja nem erősödött tovább, mi több, lassú lejtmenetbe váltottak. Ebben persze közrejátszott az is, hogy Schulz elképesztő ökörségekkel riogatta a választókat.

Aztán májusban jöttek az újabb pofonok. Schulzék Schleswig-Holsteinben nem csak a visszaestek és a választást vesztették el, hanem a tartományi miniszterelnöki posztot is, és ellenzékbe szorultak. A két vereségből még kimagyarázták magukat, próbálták úgy beállítani, hogy kis lélekszámú, jelentéktelen tartományok, nem számítanak. A váratlan Észak-Rajna-Wesztfáliai totális bukást azonban már nem lehetett megmagyarázni. A tartomány az SPD fellegvára volt. Schulz itt született és a közvéleménykutatások is a pártja győzelmét jelezték. Ennek ellenére történelmi vereséget szenvedtek a legnépesebb német tartományban. Itt szintén nem csak a választást, hanem a tartomány vezetését is elbukták.

Ez már megmagyarázhatatlan kudarc volt és nem sok jót ígért. És innentől már senki sem hitte el, hogy hetet-havat összehordó Schulz és az SPD legyőzheti Merkelt és a CDU-CSU-t.

Martin Schulz, akit addig politikai üstökösnek tartottak, politikai hullócsillaggá vált.

Az SPD népszerűsége folyamatosan esett. Ekkor a gerinctelen Schulz - mitől lenne más, hiszen az Európai Parlamentből jött -  egy olyan fegyverhez nyúl a nyár közepén, amellyel elsősorban nem a saját pártját akarta erősíteni, hanem a Merkeléket gyengíteni és az AfD-t fölhozni. Schulz ugyanis arra játszott, hogy Merkelék gyöngüljenek, a nácizott párt pedig erősödjön, így az SPD majd a demokrácia megmentője szerepében tetszeleghet. Eszement ötlet volt, lehet alkoholmámorban fogant, és talán arra is számított, hogy a „náci veszélytől” megrettenő szavazók az SPD-hez vándorolnak. Nos, csak ez az utóbbi nem jött be. A CDU-CSU gyengült, az AfD pedig erősödött a Schulz által a kampányba bedobott menekültügy miatt.

A menekültügyet addig ugyanis a nagykoalíciós pártok - a médiával kéz a kézben járva - szabályosan elhallgatták. Mindkét pártnak vaj volt a fején, ezért érdekük volt a probléma szőnyeg alá söprése. De Schulz önös érdekből, a rá jellemző gerinctelen módon fölrúgta az egyezséget és elkezdte Merkelt szapulni a migránsok beözönlése miatt. Ami azért is volt abszurd, mert a határok megnyitásáról együtt döntött Merkel az SPD-s alkancellárral, ráadásul az SPD volt az a párt, amely mindig a muzulmán beözönlők érdekeit védte.

Merkelt annyira váratlanul érte ez a támadás a nyilvánosság előtt, hogy szokásával ellentétben idegesen improvizálva Orbán Viktorra próbálta tolni a felelősséget. Ezt azonban már nem hitte el neki sem a német társadalom. A migránsügyben összeugró koalíciós pártok zuhanni kezdtek, míg a beözönlést legélesebben ellenző pártok hirtelen erősödtek. Ekkor tört ki a 6-8 százalékos népszerűségi sávból a migránsbeözönlést legélesebben ellenző AfD és jutott majd 13 százalékig. De nem csak ők. Nem kis meglepetésre, a nagy visszatérésre készülő jobboldali-liberális FDP is keményen bevándorlásellenes álláspontra helyezkedett. Ők az 5-6 százalékos népszerűségüket végül 10 százalék fölé emelték a választásokig és lettek a 4. legerősebb párt a Bundestagban, megelőzve a zöldeket és az NDK-s kommunista utódpártot.

A CDU bajor testvérpártja, a CSU megérezte a veszélyt, és ezért próbálta is jobb belátásra bírni Merkelt a menekültügyben, például egy bevándorlási éves felső korlát meghatározásával, ám végül Seehofer bajor pártelnök-miniszterelnök túl puhának bizonyult és engedett Merkelnek. Ezért persze mind Seeofer, mind pártja később nagyon nagy árat fizetett. Végül a bajorok annyit elértek, hogy a CDU-CSU választási szerződésébe belefoglaltak annyi változtatást a migránsügyben, amennyit Merkel hajlandó volt bevállalni arcvesztés és bocsánatkérés nélkül. Mint utóbb kiderült, ez nagyon kevés volt a választóik számára.

Így jött el a szeptember 24-i választás, ami nem hozta a várt és előrejelzett eredményt.

A CDU-CSU ugyan nyert, de messze nem ért el annyit, mint amennyire számítottak, sőt, 2013-hoz képest 8 százalékot veszítettek! Több millió szavazó hagyta el a pártot és vándorolt az AfD-hez illetve az FDP-hez. Történelmi vereséget szenvedett a Martin Schulz féle SPD, amely alig lépte át az 20 százalékot! Soha ilyen rosszul még nem szerepeltek. Jellemző egyébként az SPD totális válságára, hogy még egy ekkora bukás után sem kellett eltakarodnia Martin Schulznak, sőt, meg se kérdőjeleződött a pártelnöki pozíciója… Schulz pedig sértődötten szapulta pártjának addigi koalíciós társát a CDU-t és személyesen Angela Merkelt. És azonnal bejelentették, hogy a nagykoalíciónak vége, ha törik, ha szakad, ők ellenzékbe vonulnak négy évre. És ehhez nagy elvhűségükben tartották is magukat. Kb. két hónapig…

Örömünnepet ültek viszont az AfD-nél, amely szintén történelmi eredményt ért el. Már az is önmagában megdöbbentő, hogy országosan 13 százalékon végeztek, de az még inkább, hogy a keleti országrészben, a volt NDK-ban bőven 20 százalék fölötti eredménnyel a CDU mögött a második legerősebb párttá váltak, mi több, egyéni választókerületeket is tudtak nyerni. Legyalázták a baloldali pártokat.

Ez totálisan lesokkolta a többi politikai pártot és még inkább a médiát. Az AfD eredményének, sikerének az üzenete ugyanis teljesen egyértelmű volt: bár tilos róla beszélni, a német társadalomnak elege lett a migránsokból. Annyira, hogy az AfD-re szavazó milliók ezt fontosabbnak tartották, mint a stabil kormányzást és a kétségtelenül gyarapodást biztosító gazdasági fejlődést.

Úgy tűnt, Merkel ért is nép szavából és győzelmi beszédében rögvest azt mondta, mindent megtesz azért, hogy visszahódítsák azokat, akik az AfD-re szavaztak, mert az állam megteremti a rendet és a biztonságérzetet számukra is. Aztán persze nem így lett, Merkel nem volt képes váltani, folytatták az AfD elleni aljas politikát a baloldali pártokkal összebratyizva.

Az SPD ellenzékbe vonulásával nem maradt más út Merkel számára, mint a soha nem próbált Jamaica-koalíció összehozása. A német média bizakodása ellenére előre látszott, hogy ez nem lesz egy fáklyás menet. Ezért is hatott politikai atombombaként a hír a CDU-CSU-ból, a liberálisokból és a zöldekből álló koalíció megalakulását készpénznek vevő körében, amikor a liberálisok „ráborították az asztalt” Merkelre és egy hónap után végleg kivonultak az egyeztetésekről. Az ok? Nem voltak hajlandók a zöldek követelte migránspátyolgató politikát támogatni. Merkel megint ott maradt, többség nélkül… És már megint a migránsai küldték a padlóra.

A totálisan lesokkolt Merkelen látszott, hogy nem volt fölkészülve erre a fordulatra, nem szokott hozzá, hogy nem tudja ráerőltetni akaratát a tárgyalópartnereire.

Az SPD persze rögvest beintett, hogy ők bizony továbbra sem hajlandóak a nagykoalícióra, akkor inkább jöjjön egy előrehozott választás. Aztán a szépszámú, frissen megszerzett parlamenti székét féltő szocdem képviselő mégiscsak rábeszélte magát a nagykoalíciós tárgyalásokra. Sőt, ezt a párttagságon is átverték, pedig azok körében kb olyan népszerű volt ez az ötlet, mint egy bajor faluban a migránstábor. Így aztán könnyen lehet, hogy Schulz a pártja és saját történelmi bukását alkancellársággal ünnepelheti.

Persze, nézve a közvéleménykutatásokat és elgondolva, hogy a lejtőn tovább is lehet csúszni, hamar belátták a szocdemek, hogy számukra jobb ma egy nagykoalíció, mint holnap egy még nagyobb bukást ígérő előrehozott választás… Így aztán szépen, illedelmesen zsarolgatva Merkelt, mégiscsak leülnek összetákolni a csúfosan megbukott, és a német választók körében is közutálatnak örvendő nagykoalíciót.

Ami, ha létre is jön egyáltalán, tényleg nem lesz több egy düledező tákolmánynál. A Merkellel migránsügyben túl puhának bizonyuló CSU-s Seehofert – „Puha vagy, Horst!” – felkiáltással elzavarták a bajor miniszterelnöki székből. Az utódja viszont nem akarja elkövetni a puhányság hibáját és előre megüzente, hogy Bajorország csak szigorítást hajlandó elfogadni menekültügyben. Ellenben az SPD-vel, amely viszont továbbra is pátyolgatná a migránsokat és támogatná a további beözönlést.

És ezzel a két párttal kellene Angela Merkelnek egy életképes koalíciót összehoznia a jövő év elején. Ráadásul, ami eddig elképzelhetetlen volt, a CDU egyik legtekintélyesebb, legbefolyásosabb politikusa immár nyíltan beszél a kancellár bukásáról és távozásáról.

Angela! Innen szép nyerni!  

https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/46423/pics/lead_800x600.jpg
2017-es összefoglaló,angela merkel,koalíciós tárgyalások,martin schulz,német választás,németország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?