Folytatják a hajtóvadászatot Merkel ellen

Az AfD szeptember 24-én, amikor a Bundestag választáson történelmi eredményt elérve a harmadik legerősebb párttá vált, leszögezte: kíméletlen hajtóvadászatot indítanak Angela Merkel ellen, mert szerintük a kancellár a muzulmánok millióinak beengedésével Németország létét veszélyezteti. A párt hétvégi tisztújító kongresszusán megerősödtek azok az erők, amelyek ehhez a radikális gondolkodásmódhoz tartoznak.

Jörg Meuthen az AFD társelnöke. Marad akemény Merkel ellenes fellépés

Tisztújító kongresszust tartott a hét végén a jobboldali Alternatíva Németországnak, az AfD, a szövetségi parlament harmadik legnagyobb pártja.

A vasárnap véget ért kétnapos hannoveri kongresszuson megerősítették tisztségében Jörg Meuthen társelnököt, európai parlamenti képviselőt. A pártból kilépett másik társelnök, Frauke Petry helyére pedig a Bundestag-frakció egyik társelnökét, Alexander Gaulandot választották meg.

A Frauke Petry távozásával megüresedett tisztségre eredetileg Georg Pazderski, az AfD berlini szervezetének vezetője pályázott. A párt polgári konzervatív irányzatához sorolt politikus kongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy az AfD-nek koalícióképessé kell válnia. 

Meglepetésre elindult ellene a párt Schleswig-Holstein tartományi vezetője, a nemzeti konzervatív szárnyhoz sorolt Doris von Sayn-Wittgenstein, aki úgy vélte, az AfD-nek nem közelednie kell a többi párthoz, hanem el kell elérnie, hogy mások "könyörögjenek" azért, hogy bevegyék őket egy AfD-s vezetésű kormányba. 

Egyikük sem szerezte meg a küldöttek többségének támogatását, ezért mindketten visszavonultak, és Alexander Gauland végül a patthelyzet feloldása céljából elvállalta a jelöltséget.

A vezető testületek összetétele és a kongresszusi beszédek alapján tovább erősödött a német sajtóban radikális jobboldalinak is nevezett nemzeti konzervatív szárny, folytatódott a mérsékeltebb irányzatok befolyásának csökkenése, és az AfD változatlanul Angela Merkel kancellár tevékenységének, illetve a menekültek és más bevándorlók, valamint a muzulmán vallás németországi jelenlétének bírálatára építi politikáját.

Háttér:

Az AfD az első párt, amely az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette testvérpárttól, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra elhelyezkedve tartósan országos tényezővé vált a német belpolitikában. A 2015 elején történt szakadás - a konzervatív liberális szárny távozása - után a németországi lakosság nagyjából 5-6 százaléka által követett muzulmán vallással és a bevándorlással szemben radikálisan kritikus elem vált meghatározóvá. 

Ez kezdetben nem hozott sikert, a párt a jelentéktelenség határára süllyedt, de a migrációs válság elmélyülésével ismét felkapaszkodott, a kormány menekültpolitikájának bírálatára építve, és a szeptemberi Bundestag-választáson a szavazatok 12,6 százalékát kapta meg.

1
https://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/45553/pics/lead_800x600.jpg
afd,angela merkel,migránsok,muzulmán beözönlés,németország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-12-05 13:54:24
Az AFD-nek sokkal magasabb százalékot kellett volna elérnie, a német nép még mindig jól él, nincs veszélyérzete, mert ha lenne, a titkos választásokon már nem érvényesülhetett volna az "agymosás".
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?