Merkel máris megnyerte! - Elemzés

Otto von Bismarck

Miért biztos nyertes Merkel, és miért biztos vesztes Schulz?

Ha csak nem jön közbe valami egyelőre elképzelhetetlen hiba, Merkel minden korábbinál nagyobb győzelmet arathat a szeptemberi német parlamenti választáson. A német társadalom ugyanis rekordgyorsasággal ábrándult ki a mindent megígérő, ám elképesztően hiteltelen Martin Schulz-ból.

Ráadásul a menekültkérdést elképesztő ügyességgel eltüntették az utcákról, ezzel együtt a közbeszédből is, a menekültellenséggel kampányoló AFD is visszaesett.

Ezzel pedig a CDU-CSU-nak, de főképp Angela Merkelnek nem maradt valódi kihívója.

Pedig nem így indul ez a választási kampány. Martin Schulz meglepően jó rajtot vett, s egy idő után nem csak a saját népszerűsége nőtt, hanem követte azt a pártjának, a szociáldemokratáknak a népszerűsége is. Márciusra többé-kevésbé utol is érték Merkeléket.

Mint kiderült, csak papíron.

A március végi Saar-vidéki választásokon a CDU megerősödött és nagy fölénnyel verte az SPD-t. Itt derült ki először, hiába a nagy felhajtás Schulz körül, hiába ígér mindenkinek mindent, nem tudja hitelesen képviselni a saját ígéreteit sem.

A győzelmet és a vereséget senki nem értkelte túl akkor, de utólag nézve ez volt a fordulópont. Innentől kezdve a CDU-CSU lassan, de biztosan erősödött vissza, míg az SPD lassan, de biztosan gyengült vissza.

Így jött el a május elejei Schleswig-Holsteini választás, amely végül sorsdöntőnek bizonyult. visszaigazolva az országos közvéleménykutatási trendeket, a CDU magabiztosan nyert, Schulz pártja pedig történelmi mélységbe süllyedt. Míg öt évvel korábban alig 4 tized volt a CDU előnye, ez most öt százalékra nőtt. Ennél sokkal nagyobb baj volt, hogy az SPD elvesztette a kormányzást a tartományban. Ezt már nem lehetett nem kudarcként tálalni, amely a helyi szociáldemokrata erőknél csak Schulz számára volt nagyobb.

Így jött el a május 14-i Észak-Rajna-Wesztfáliai tartományi választás. Amely minden szempontból kiemelkedő fontosságú volt Schulz számára. Egyrészt innen származik, ez neki hazai terep. Másrészt ez a német szociáldemokraták fellegvára, öt év kivételével minden időkben ők voltak kormányon a tartományban. És persze azért is, mert itt remélte megtörni a kancellárjelölt a vereségek sorozatát, hogy visszaadja a reményt a pártja számára.

Nem sikerült. Nagyon nem. Csak úgy, mint az idei két korábbi tartományi választáson, itt is az előzetes közvéleménykutatásokhoz képest is nagyobb arányban nyert a CDU. Ami azt jelenti, hogy a bizonytalanok körében tarolt Merkel és pártja mindhárom idei választáson.

Schulz pártja és koalíciós társa történelmi vereséget szenvedett a saját fellegvárában, és ezzel együtt a kormányzást is elveszítette.

Jelzésértékű, hogy míg a két korábbi tartományi győzelem után a CDU is hűtötte a kedélyeket, mondván, hogy azok csak helyi választok voltak, nem befolyásolják az országos választás esélyeit, az Észak-Rajna-Wesztfáliai diadal után azonban már Merkelék is arról beszélnek, hogy ez bizony előrejelzés a szeptemberi országos választásokra.

És a három idei tartományi választást összesítve igazuk is van.

A három tartomány ugyanis teljesen más.

Saar-vidék kiegyensúlyozott terepnek számít, ahol nagykoalíció van, egyik párt sem számít dominánsnak. Ennek ellenére a CDU magabiztosan nyert.

Schleswig-Holstein azonban inkább CDU fellegvár, annak ellenére, hogy az elmúlt öt évben ellenzékben voltak. Most bőségesen sikerült fordítaniuk, biztosan hozták a hazai terepen a győzelmet Merkelék.

Észak-Rajna-Wesztfália, mint ahogy már korábban írtuk, a szociáldemokraták fellegvára, amit azonban elképesztő fölénnyel vett be vasárnap a Merkel vezette CDU.

Három különböző tartomány, három egyforma nagy CDU-győzelem.

Ráadásul e három választás az ország népességének mintegy egy negyedét érintette. Ami mindenképpen sokkal többet jelent, mint egy közvéleménykutatás.

De ennél is sokkal nagyobb gondot jelent Schulz számára, hogy kimerültek a politikai lehetőségei.  Az újdonságának ereje gyorsan tovaszállt. Neki nem sikerült hitelesen fölépítenie az eliten kívüli politikus képét, hiszen a német választók hamar átláttak a szitán. Segített persze ebben az is, hogy sorra derültek ki Schulz - minimum megkérdőjelezhető - anyagi ügyei és gátlástalan emberi momentumai.

Anyagiaskodó kampányára pedig egyre kevésbé vevő a német átlagpolgár, amely mindennél jobban becsüli a nyugalmat és a kiszámíthatóságot, amelyet viszont Schulz, nem átgondoltan bedobott ötletei alapjában akartak fölforgatni. A német gazdaság nem teljesít rosszul, egyes egyedül a most nagyot bukott Észak-Rajna Wesztfália van némiképp válságban, de az meg pont Schulzékhoz köthető.

A német dolgozó kisemberre hivatkozó Schulz, a kisemberek támogatásával tudott növekedni az év elején, de az első rózsaszín ködből ocsúdva ezek a kisemberek visszamenekültek a Mutti szoknyája alá.

A német kisembernek sincs ugyanis oka panaszra ma már. Amit a túlzottan bőkezű szociális juttatásokból a Kelet-Közép-Európai vendégmunkásoktól a törvényeket szigorítva elvettek az elmúlt években, azt jobbára más formákban megkapták a német kisemberek.

És ezt joggal féltik az olyan politikai ámokfutóktól, mint Schulz.

Azzal ugyanis a német kisember is tisztában van, hogy amit pluszban kifizetnek valakinek, azt valakitől el is kell venni, ami viszont gazdasági visszaeséshez vezethet. A tapasztalat viszont az, hogy a gazdaság folyamatos és biztos fejlődése hosszabb távon jobb azoknak a bizonyos kisembereknek is, mint a nagyhangú választási ígéretek után a kényszerű osztogatás.

Merkelnek és pártjának nem is nagyon kell mást tennie, mint a folyamatos, kiszámítható gyarapodásra ígéretet tenni. Az elmúlt évtized ugyanis maximálisan hitelesíti ezt.

Az is egyértelművé vált, hogy Merkel egy politikai zseni.

Egy olyan zseni, akihez a csak elemi iskolát végzett, sokszor arrogáns és hangoskodó Schulz intellektusa messze nem ér föl. Amikor az év elején jöttek a CDU számára riasztó adatok, Merkel nem esett kétségbe, nem kezdett el kapkodni, nem akart új dolgokba fogni. És nem vette föl a kesztyűt, nem kezdett vitába a hangoskodó Schulz-cal, nem váltott irányt, hanem következetesen folytatta azt a politikát, amelyet a 2005-ös kancellárrá választása óta folyamatosan sikerre visz. Ami tökéletesen simul a német átlagpolgár elvárásaihoz. A kiszámíthatóság és a lassabb, de folyamatos gyarapodás igényéhez. ez amire Merkel mindenki másnál jobban ráérzett, és amit mindenki másnál hitelesebben képvisel. Sőt, hitelesen a német választók előtt csak ő képvisel.

Schulznak fű nem terem ezen a terepen.

Mert a német gazdaság folyamatosan, kiszámíthatóan gyarapszik, úgy, ahogyan azt Angela Merkel megtestesíti.

Ezzel együtt Angela Merkel szinte észrevétlenül aprókat lépve távolodik a menekültügy politikai gondjaitól. Ráadásul elképesztően zseniális munkával mára gyakorlatilag - szó szerint - teljesen eltüntették a menekültügyet az utcáról. És ezáltal a közbeszédből is. Ez is Merkel szervezőképességét és politikai zsenialitását jelképezi. 

A Merkel számára az egyedüli valós politikai veszélyt jelentő menekültügy is lekerült tehát a napirendről.

Jelenleg úgy néz ki, hogy ami a politikai trendeket ki tudná billenteni, az csak egy nem várt és kezelhetetlen menekülthullám, illetve terrorcselekmények sorozata lehetne.

Ám ezzel sem Schulz erősödne, sőt, inkább gyengülne, hiszen – igaz egyre kevésbé hangosan – a menekültek feltétlen befogadását sürgeti. Egy újabb milliós menekülthullám, vagy főleg egy sok áldozatot követelő terrorhullám, óhatatlanul politikai kárt okozna Merkelnek és pártjának. De ebből szinte csak és kizárólag a jelenleg visszaesőben lévő – helytelenül szélsőjobboldalinak minősített – AfD tudna profitálni és erősödni. Sőt, ők nem csak Merkeléktől vennének el szavazókat, de a legalacsonyabb jövedelmi réteg, eredetileg szociáldemokrata szavazói közül is sokakat átcsábíthatnának.

Martin Schulz és a baloldal előtt tehát bezárultak a lehetőségek.

Ma már jó eséllyel csak arra játszhatnak, hogy Angela Merkelnek ne legyen meg az abszolút többsége, hogy ezzel folytatódhasson a nagykoalíció. Ám a liberális párt, az FDP megerősödésével és a parlamentbe való visszakerülésük valószínűségével ez a hajó is könnyen elúszhat Schulzék számára.

És akkor Schulzból nem hogy kancellár, de még alkancellár sem lesz. Csak egy nagyon nagyot bukó önhitt baloldali politikus.

http://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/38251/pics/lead_800x600.jpg
afd,almafröccs,angela merkel,bevándorlók,cdu,elemzés,kancellár,kancellárjelölt,martin schulz,menekültek,migránsok,német választás,németország,spd,tartományi választás,terrorizmus
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?