Németország végveszélyben?

Otto von Bismarck

Már legalább másfél éve működött az a komplett terrorista hálózat, amelyen ma hajnalban ütött rajta a német rendőrség. Az iszlám államnak toboroztak, embereket csempésztek, merényleteket terveztek. A vezetőjük gyilkos terrorista. Nem tudni, hogy még hány ilyen terrorista hálózat működik Németországban…

Az iszlám államnak toboroztak gyilkosokat, embereket csempésztek, merényleteket terveztek Európában. A vezetőjük gyilkos terrorista. Németország 2017...

Nem fenyegetett terrortámadás közvetlen veszélye a németországi Hessen tartományban leleplezett dzsihadista hálózat ügyében - emelte ki a frankfurti főügyész szerdán a tartományban hajnalban kezdett razziával kapcsolatban tett nyilatkozatában. Később közölték, hogy az ügy első számú gyanúsítottját a tuniszi Bardo Múzeum ellen 2015-ben végrehajtott terrortámadással kapcsolatban is keresték.

Alexander Badle Wiesbadenben elmondta, hogy több mint 1100 rendőr mozgósításával hajnali 4 órakor házkutatást kezdtek 54 helyszínen, lakásokban, irodákban, üzlethelyiségekben és két mecsetben. A művelet elsősorban Frankfurtot érinti, ahol 33 helyszínre szálltak ki a rendőrök.

Az eljárást külföldi terrorista szervezet támogatásának és súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanújával indították 16 férfi ellen. Az első számú gyanúsított egy 36 éves tunéziai állampolgár, akit egy terrorelhárító egység bevetésével letartóztattak frankfurti otthonában. A férfi nem állt ellen a rendőröknek.

Azzal gyanúsítják, hogy 2015 augusztusa óta az Iszlám Állam terrorszervezet toborzójaként és embercsempészeként tevékenykedett Németországban, és kiépített egy hálózatot a többi között merénylet végrehajtásának céljával. 

A szervezkedés nem jelentett közvetlen, azonnali veszélyt, mert a támadás kitervelésének korai szakaszában csaptak le a hálózatra, így még az esetleges merénylet célpontját sem jelölték ki - mondta Alexander Badle.

Max Weiss, a hesseni bűnügyi hivatal (LKA) vezetője elmondta, hogy az ügyészséggel együtt négy hónapja nyomoznak a hálózat ellen. 

Az LKA 150 munkatársa folyamatosan, éjjel-nappal és hétvégén is csak ezen az ügyön dolgozik - tette hozzá.

A frankfurti főügyészség vezetője és a tartományi LKA vezetője kiemelte, hogy még nem fejezték be a razziákat, ezért további részletekkel csak később tudnak szolgálni.

A tájékoztató után kiadott közös közleményük szerint az első számú gyanúsított a nyomozás előzetes megállapításai szerint 2003-tól 2013 áprilisáig Németországban lakott, majd 2015 augusztusában menedékkérőként visszatért. 

Visszatérése után egy évvel, 2016 augusztusában őrizetbe vették, mert le kellett töltenie 43 napos büntetését, amelyet még 2008-ban szabtak ki rá egy rendőr elleni tettlegesség miatt, és azért is, mert a tunéziai hatóságok kezdeményezték kiadatását a tuniszi Bardo Múzeumban 2015 márciusában elkövetett terrormerénylettel és egy, a Ben Guerdane nevű tunéziai városban végrehajtott fegyveres támadással összefüggésben. 

A helyi hatóságok szerint a gyanúsított részt vett a Bardo Múzeumban 23 halálos áldozatot és 45 sebesültet követelő merénylet kitervelésében és végrehajtásában.

A gyanúsított Frankfurtban letöltötte a 2008-as ügy miatt kiszabott büntetést, majd rögtön kiadatási őrizetbe helyezték, amelynek maximális időtartama 40 nap. Ez idő alatt kell a kiadatást kezdeményező partnernek benyújtania a kérelemhez szükséges iratokat, ezt azonban a tunéziai hatóságok "a többszöri emlékeztetés ellenére" elmulasztották, ezért a gyanúsítottat 2016 novemberében szabadlábra kellett helyezni - áll a közleményben. 

Azonban a hesseni LKA munkatársai ezután megfigyelés alá vették, éjjel-nappal szemmel tartották, és végül szerdán letartóztatták - tették hozzá.

http://almafroccs.blogstar.hu/./pages/almafroccs/contents/blog/33586/pics/lead_800x600.jpg
almafröccs,menekültek,migránsbűnözés,németország,terrorizmus
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?